Vendégház Idézet
Arany vonal

Útravaló

Írta: Lukovszki Viktor 2012. május 12. 18:16

Gomba módra szaporodnak manapság a blogok, Kedves néni is úgy döntött indít magának egyet. 

Bemutatkozom. Nevem Lukovszki Viktor. Szorosan kötődöm Kedves néni vendégházához, hiszen a házat szüleim vásárolták meg 2006-ban, illetve az azt követő évben újították fel, és tették falusi turizmusra alkalmas szálláshellyé. A felújításból én is kivettem a részem, de az én munkám elsősorban a honlap fejlesztése. (A honlap dizájnját Paczolay Ákosnak köszönhetem.) 

Többször megfogalmazódott már bennem a gondolat, hogy a vendégház honlapját jól kiegészítené egy webes napló, amelyben eseményekről, élményekről, látnivalókról lenne szó, kötődjön az bármely tekintetben Kedves néni vendégházához. Legutóbb menyasszonyommal, Julival beszélgettünk erről egy hosszabb mátrai túránk alkalmával. Ekkor döntöttem el végleg, hogy életre keltem a blogot, amelyet kezdetben túraleírásokkal töltünk meg. Minden esetben olyan útvonalat ajánlunk, ami Kedves néni vendégházából kiindulva jól megközelíthető, külön kiemelve a túra hosszát, nehézségét. Az ajánlott túrákat mindig utólag írjuk le, miután mi magunk kipróbáltuk/végigmentünk a kijelölt útvonalon. A bejegyzésekben leírjuk a pontos útvonalat, a megtalált geoládákat, mátrai vártúra helyszíneket...

A Mátra és Domoszló
Fotó: Száz Kinga

Nem titkolt célunk, hogy a létrejövő naplóbejegyzésekkel a leendő vendégeink döntését próbáljuk megkönnyíteni a szálláshely választás során. Smile Reméljük, hogy kedves olvasóinknak legalább akkora élményt fog nyúltani az olvasás, mint nekünk a túra bejárása, és ezzel kedvet is csinálunk a helyszínek meglátogatására. Emellett természetesen saját magunknak is jó lesz újraolvasnunk az élményeinket későbbi időpontokban. 

Tagek:

Általános

Megjegyzés Hozzáfűzése

  Country flag

biuquote
  • Megjegyzés
  • Előnézet
Loading