Vendégház Idézet
Arany vonal

Kontra Mátra-bérc - 1. rész - Előkészületek

Írta: Lukovszki Viktor 2012. május 15. 21:06

Akik ismernek, tudják, hogy pár éve magával ragadott a geocaching nevű játék, mint ahogy páromat, Julit is. Azóta minden kirándulásunkat valamely tájegységben az ott található geoládák mentén végezzük, így rendszerint olyan helyszínekre is eljutunk, ahová bizonyára „magunktól” sosem jutnánk el. Természetesen a leglátogatottabb nevezetességek mellett is mindig található egy doboz.

Az idei tavaszi túránkat Aggtelek környékére terveztük volna, de külső körülmények miatt ez mégsem jött össze. Juli félig viccesen kitalálta, hogy keressük meg Magyarország egyik legdurvább geoládáját, a Kontra Mátra-bérc ládát. Én ezt tényleg félig viccesnek gondoltam, de kiderült, hogy ő inkább félig komolyan. Először nem is hittem a fülemnek, de végül bebizonyosodott, hogy valóban erre a hosszú, kemény túrára próbál rávenni. Nem egészen egy napi gondolkodás után eljutottam odáig, hogy már alig várom az indulást, és a fejemben elkezdtem tervezgetni a részleteket.

Abban már a túra előtt jóval megegyeztünk, hogy sem az erőnléti állapotunk, sem az általános edzettségünk nem teszi lehetővé, hogy egy nap alatt végigjárjuk a Szurdokpüspöki és Sirok közötti, durván 56 kilométeres távot, így a teljes útvonalat felosztjuk három részre, ami jól illeszkedik az előttünk álló négy napos hétvégébe. Domoszlói származású lévén adott, hogy az éjszakákat szüleimnél töltjük, úgy kell tehát megtervezni az etapokat, hogy minden reggel Domoszlóról induljunk, és ide is érjünk vissza. A kigondolt három szakasz a következő lesz:

  1. Szurdokpüspöki – Mátraszentistván
  2. Mátraszentistván – Domoszló
  3. Domoszló – Sirok

Mátraszentistván a túra vonalára esik, valamint tömegközlekedéssel megközelíthető, így adja magát, mint a túra egyik mérföldköve. A második mérföldkőnek pedig a Nagy-Szár-hegyet jelöljük meg, ami Domoszló határában található, a faluból gyalogosan sem jelent nagy kihívást a megközelítése.

Terv szerint az első nap Domoszlóról beautózunk Gyöngyösre. Az autót egy nyilvános parkolóban hagyjuk valahol a buszmegálló és a kisvasút között, innen pedig távolsági busszal elmegyünk Szurdokpüspökiig. Szudrokpüspökiben indulunk neki a nagy kalandnak, és megyünk, amíg tudunk. Utunk főbb állomásai közé tartozik a Muzsla (802 m) és az Ágasvár (789 m). (Az első gondolatunk szerint nem állunk meg Mátraszentistvánban, hanem átgyalogolunk Mátraszentimrére, innen leereszkedünk a Szalajkaházig, ahonnan pedig a Mátra kisvasúttal visszazötyögünk Gyöngyösre. Vész esetén (időhiány, fáradtság) Mátraszentimrétől busszal érkezünk vissza Gyöngyösre.) A lényeg mindkét esetben az, akár busszal, akár kisvasúttal utazunk, hogy az autóig 100 méternél többet már nem kell sétálni, és indulhatunk is vissza Domoszlóra. Az autó természetesen itt is helyettesíthető lenne buszközlekedéssel, de itt már a kényelem és a gyorsaság azt mondatja velünk, hogy ne hagyjunk otthon az autónkat.

A második naptól autóra már nem is lesz szükségünk. Domoszlóról kiindulva, gyöngyösi átszállással busszal elutazunk Mátraszentistvánig, ahonnét folytatjuk gyalogutunkat. Első célunk Galyatető (964 m), majd Kékes (1014 m), valamint a Nagy-Szár-hegy (743 m). Utóbbi csúcstól nem tusitautakon, hanem erdészeti utakon térünk vissza a faluba, érintve a Kis-Szár-hegy mellett található, saját rejtésünket a GCKSZH ládát. Megvizsgáljuk a tartalmát és elvégezzük a szükséges karbantartásokat.

Utolsó napunkat - a változatosság kedvéért - gyalog kezdjük, és attól függően döntünk az első célunkról, hogy a Kontra-Mátra-bérc multi ládának van-e pontja a Nagy-Szár-hegy és az Oroszlánvár között. Ha itt nincs pont, akkor rögtön az Oroszlánvárhoz visz az utunk, és így a teljes túra egy darabkáját kihagyjuk, ha viszont van pont (ez a túra közben derül ki), akkor visszatérünk a Nagy-Szár-hegyre, és innen folytatjuk a túránkat egészen Sirokig. Sirokból ismételten a tömegközlekedést vesszük igénybe, és verpeléti átszállással visszabuszozunk Domoszlóra.

A logisztikára vonatkozó terv tehát elkészült, következő lépés az útvonalon lévő ládák összegyűjtése, hogy a túra során még milyen geoládákat keressünk meg. Mivel már egymástól függetlenül is kerestünk pontokat a Mátrában, így lesz olyan láda ami csak egyikünknek vagy másikunknak van meg. Ráadásul ez a túránk még komplexebb lesz, hiszen Juli beszerzett egy Kéktúra igazolófüzetet, mivel már régen is szeretett volna egyet, és ha már ilyen sokat járunk kirándulni, akkor gyűjtögessünk pecséteket is. De ezzel még mindig nincs vége a különböző érdekességek felkutatásának, ugyanis létezik egy „Várak a Mátrában” nevű túramozgalom is, amelyhez már rendelkezünk füzettel. Mindezek alapján három különböző dolgot is figyelnünk kell utunk során (a táj szépsége mellett), így unatkozni biztos nem fogunk.

Mindketten izgalommal várjuk már az indulást. Előzetesen minden kedves domoszlói, kirándulni szerető vendégünknek (legyen szállásuk akár Kedves néni vendégházában, akár máshol) bátran ajánljuk ezt a túrát, akár ebben a formában is. Hamarosan beszámolunk a kirándulás során szerzett tapasztalatainkról.

Tagek: , , ,

Általános

Megjegyzés Hozzáfűzése

  Country flag

biuquote
  • Megjegyzés
  • Előnézet
Loading